Kettesben töltött utolsó esténken már nem is emlékszem mit csináltunk, azt biztosan tudom, hogy alig aludtunk valamit aznap éjszaka – tudtuk, hogy másnap családdá válunk. Reggel a Gyámhivatalban kezdtünk, ahol nyilatkoznunk kellett a gyerek nevéről és arról, hogy igen, akarjuk az örökbefogadást és kérjük, hogy 30 napra nevelésbe vehessük, mielőtt véglegesítik az örökbefogadást.
A keresztnév kapcsán a szakemberek nem javasolják, hogy megváltoztassuk azt, hiszen az az egy amit a szülőanyjától kapott. Így ha nem tetszik nekünk, akkor egy második nevet lehet adni, de célszerű az eredeti keresztnevet megtartani.
Miután a Gyámhivatalban végeztünk, vártunk, amíg hív minket a tanácsadónk a szakszolgálattól, hogy meg van a nevelésbevételi határozat. Ahogy hívott, ültünk be az autóba és mentünk a Kislánylányért. Előre felkészített minket, hogy ez egy gyors folyamat lesz. Ott helyben megkaptuk a Kislány papírjait: TAJ kártya, orvosi papírok és a nevelőszülők összekészítették nekünk a kis ruháit és kedvenc játékait. Majd nagyon gyors, könnyes búcsú és ültünk is be az autóba. Késő délután értünk haza.
Az első nap/este egész gyorsan eltelt: ismerkedés a lakással, szobájával, kis játék. Este mindannyian kidőltünk. Az első éjszaka még jól telt, mindenki átaludta és csak reggel fél nyolckor keltünk. Kis naivan azt hittük, hogy ez mostantól kezdve mindig így lesz.
Az első hét, az nagyon nehezen telt. Számos hibát elkövettünk, mert nem tudtuk, nem készítettek fel rá. Például gyönyörűen berendeztük a gyerekszobát, csak ő eddig babaágyban aludt, míg mi egy normál gyerekágyat vettünk neki. Nagyon sokáig tartott amíg megszokta az új helyzetet és az ágyban sem érezte jól magát. Hónapokig tartott amíg megszokta… Rendszeresen kiesett az ágyból, meg folyamatosan beütötte a fejét a leesésgátlóba…
Nem tudtuk, hogy milyen játékokat vegyünk, mivel lehet lekötni egy kisgyereket. Amikor már együtt éltünk, akkor kezdtünk el játékokat venni. A Kislányunk szuper nevelőszülőknél volt, nagyon szeretetteljes környezetben, de nagyon sok mindennel még nem találkozott: nem volt játszótéren, nem látott csúszdát, hintát, nem ismerte a mesekönyveket… Ezeket nekünk nagyon nagy türelemmel kellett elfogadtatnunk, megtanítanunk neki… Azóta igazi hintabajnok és könyvmoly lett.. 😊
Az éjszakák nagyon rosszul teltek, úgy 1,5-2 óránként sírva ébredt, alig lehetett megnyugtatni. Se szép szóval, se erőteljesebben, sehogysem. Mi úgy döntöttünk, hogy nem a mi szobánkban fog aludni, hanem rögtön a saját szobájában. Hogy ez jó döntés volt, vagy sem… nem tudom megmondani. De akkor úgy gondoltuk, hogy ne szoktassuk kb. havonta mindig máshoz…
Az első hét végén volt az, amikor este tizenegykor sírva hívtam a tanácsadónkat, mert sehogysem tudtuk megnyugtatni, folyamatosan az „élettörténeti naplót” akarta nézegetni. Ettől mi féltünk akkor még, mert úgy gondoltuk, hogy ez csak nehezebbé teszi számára az amúgy is nehéz helyeztet. De a tanácsadónk mondta, hogy nyugodtan vegyük elő – és láss csodát, tényleg megnyugodott.
De mi az az élettörténeti napló? A születésétől fogva, róla az életéről készített fotóalbum, amiben minden meghatározó pillanata, a nevelőszülők is benne vannak. Sokat meséltünk neki ebből a fotóalbumból az első időszakban, tudta, hogy amíg anya és apa nem jött érte, addig Mama és Papa vigyázott rá. Szerette és mindig megnyugtatta ha elővettük. A mai napig nézegetjük, tudja, a maga szintjén, hogy ő örökbefogadott gyerek, ezt soha nem titkoltuk előtte és nem is szabad.
Mi, hogy éltük meg az első időszakot? Jól is meg nem is. Egyik pillanatról a másikra lett egy kétéves kislányunk, és azt sem tudtuk, hogy mit kell csinálni egy kétéves gyerekkel… Sokszor nem értettük, hogy mi a baja, mit szeretne.. az éjszakák nagyon nehezek voltak, egy idő után már rettegtünk, hogy mikor fog megint sírva ébredni… Aztán ezek szépen lassan elmúltak és rendeződtek. A nappalokkal soha nem volt gond, nagyon jó napirendje volt, mint egy pontos óra. Ez nekem nagy segítséget adott, hiszen az első időszakban dolgoztam mellette… Reggel 4 körül keltem, dolgoztam kb. 7-ig, majd az ebéd utáni alvás időben, majd este 8-tól kb. éjfélig…
Ami nehéz volt, hogy folyamatosan attól rettegtünk, hogy mivel kössük le a gyereket. Végül nekem az segített, hogy előtte nap viszonylag pontosan megterveztem a következő napot… Hogy mikor megyünk játszótérre, melyikre, autóval vagy gyalog… mikor megyünk bevásárolni stb. Így könnyebben át tudtam lendülni a kezdeti nehézségeken… Persze márciusban, a hidegben, hétközben igazán nagy móka játszóterezni, mivel senki sem volt soha rajtunk kívül…
Az első hónapban a tanácsadónk hetente többször jött meglátogatni minket, segített illetve ellenőrizte, hogy minden rendben van-e, úgy mennek-e a dolgok, ahogy az elvárt. Jó volt, hogy jött, megnyugtató volt, hogy valakivel tudtunk beszélgetni. De hozzátartozik, hogy az első hónap gyorsan eltelt, akkor tényleg a „mézeshetek” voltak. A nehezebb része akkor jött, amikor teljesen egyedül maradtunk és egyedül kellett helyt állni.
A 30. napon kaptunk újra időpontot a Gyámhivatalnál, ahol már a Kislánnyal együtt kellett megjelennünk. A tanácsadónk írt egy értékelést rólunk, a családról, ez lett a végső határozat alapja. Ott még egyszer nyilatkoznunk kellett a Kislány nevéről és arról, hogy szeretnénk véglegesíteni az örökbefogadást. A határozatot ott helyben megkaptuk, már csak a jogerőre kellett várnunk, hogy a többi papírmunkának is nekiláthassunk…
